Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.

2013. november 15. 13:58 - Dombó Dániel

A demokratikus egypártrendszerről, avagy a kificamított pluralizmus (Írások/5.)

Demokrácia, egypártrendszer...e fogalmak külön-külön mindenki számára egyértelműek, világosak valamint magukban hordoznak a jelentésükön kívül, érzelmi tartalmakat is. Megéltük az egyiket is, és a másikat is. Mindnek volt hibája és előnye, kinek-kinek ez vagy az volt a szívéhez közelebb álló. Nem véletlenül terelem emocionális útra ezen fogalmak tárgyalását. Sajnos ma, egy kis kelet-közép európai országban az emberek többsége érzelmi alapon gondolkodik a politikáról. Ez köszönhető a nemzet hányattatott sorsának, a gazdasági gyengeségének, a nyugati szellemiségtől való mai napig tartó elzártságának, a rossz politikai vezetőinek, az elszenvedett sérelmek megbocsátásának, és az azokért való bocsánatkérés társadalmi szinten való elmulasztásának, és a veszteségnek, amikről úgy véli, sosem fogja kiheverni. Egy ilyen légkörben történt meg, ebben a kis országban a demokratikus fordulat 1990-ben. Demokratikus köztársaság lett, de igazából nem tudta ez mit jelent, és hogy pontosan az mire is jó.

A demokratikus egypártrendszer magában egy ellentmondás, nem létező fogalom, értelmezhetetlen tévedés. Mégis, a Váltástól eltelt pár évtized alatt, ez lett ennek a nemzetnek a politikai formája, és ez minden baj forrása, ami ma ebben az országban lezajlik.

Volt egy rendszerváltó jobbra húzó, fiatalokból álló párt, kik példaképeivé váltak a demokráciának, az önkényt elsöprő lendületnek. Tetteik, beszédeik mindenkire hatással voltak, a naív, a demokráciában még tapasztalatlan nemzet, és egyben a politikai vezetők számára is. Senki sem vette észre, hogy ez a fiatal párt, már megalakulása pillanatában magában hordoz egy olyan komponenst, egy DNS-t, amit elődeiktől örökölt, és tudatosan vagy sem, de azt a párt alapvető működésévé tette. Ez pedig az egyszemélyi vezetőhöz való hűség, egyfajta autoriter irányítást igénylő, "egységben az erő" politika. S bár eleinte fiatal, kevésbé támogatott párt volt, ami okán nem is figyeltek fel elemzők és riválisok ezen pártjellemre, de később 1998-ban már nyilvánvalóvá kellett volna váljon a párt ezen arca. 2010-ben jelentős választási sikerrel, minden eszközt e gondolat mellé felállítva nyerték meg a választást. Ezt követve nemcsak a párt belső működése vált ilyenformán piramis szerkezetűvé, hanem tudatos és elszánt céljukká vált az egész országot, annak minden szegmensét ebben a szemléletben átformálni, mindezt gránitszilárdsággal, a hatalom megtartása érdekében. Ennek eredményeképpen messze eltávolodott az ország a nyugati demokráciáktól, gazdaságpolitikája dilettáns döntések tucatjait eredményezte, és mélyítette a szakadékot az élet minden területén (gazdagok-szegények, fiatalok-idősek, baloldal és jobboldal, belföld-külföld, tanárok-családok, munkaadók-munkavállalók, vidék-város stb.) Ezt jelenti a kettészakadt ország.

Igazán, az idáig vezető út rövid vizsgálatával érthetjük ezt meg. Látni kellett volna ennek a pártnak a törekvéseit, észre kellett volna venni időben ezt az apró momentumot, mely meghatározta az egész pártot, és előre kódolta annak későbbi viselkedését. Tudni kellett volna, hogy hova vezethet ez a folyamat, ha túl nagy hatalmat szerez meg magának. De hogyan szerezhetett egyáltalán ekkora hatalmat? Ennek egyszerű receptje a következő: az ellen oldalt oszd meg, a sajáton pedig teremts monopol helyzetet! Ezzel elfedhető a diktatórikus hajlamod, és így azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Hogy hogyan? Az ellen oldalt állítsd be a bűnös régi idők utódjának, a haza ellenségének, árulóknak, illegitimizáld  személyüket! Így csak a te, nemzeti, keresztény oldalad marad az egyetlen alternatíva, ahol történetesen egyedül te vagy. Kiestek mellőled, vagy inkább segítettél kiejteni, és elgyengíteni a többi jobb oldali pártot, és ezzel demokratikus tejhatalmat szerezhettél; megszülethetett a demokratikus egypártrendszer.

Az összes konfliktusnak, politikai hibának, a társadalmi elégedetlenségnek ez a kiindulója. Minden más csak ennek következménye. A baloldali ellenzék hibáinak nagy része, melyeket oly nagy lelkesedéssel rónak fel neki, ettől az ambivalens helyzettől erednek. Nem találja a helyét. Tudja, hogy csak akkor tud változtatni ezen, ha követi a hatalmon lévő párt logikáját, és egységbe tömörül, de nem tud azonosulni ezzel a szemlélettel, mert ugyanakkor demokratikus. Meg is egyezne a többiekkel, főként mert szükségük van egymásra, de érzi, hogy nem vesztheti el szuverenitását, elveit, mert akkor a közéletből hamar szublimálna. A tény az, hogy nagyon megbillent a politikai mérleg egyensúlya. Két egymást taszító politikai berendezkedés él együtt az országban. Ettől tűnik szétesettnek, erőtlennek a baloldal, ettől érezzük magunkat diktatúrában, és inkább a közönybe fordulunk, mert nem látjuk a megoldást, vagy ami még ijesztőbb, hogy már nem merünk véleményt formálni. Elhitetik velünk, hogy nincs alternatíva, mert ez sem jó, és az sem jó. Ez pedig tévedés. Az határozottan nem jó, ami most van, és ez alatt nem elsősorban a kormányzó pártot értem, vagy a bénázó ellenzéket, hanem azt a krízist, amiről e cikk szól. Ha lenne több jobb oldali párt, akkor ez nem történt volna meg. Akkor senki sem tudott volna olyan mértékű hatalomhoz jutni, amit korlátozás nélkül, féktelenül és ellensúlytalanul birtokolhatna. Ez a többpárti demokrácia lényege; a mind a két oldalon meglévő sokszínűség, ami egyben magát a demokratikus kontrollt is biztosítja! Ha egyértelműen diktatúra van egy országban, akkor tiszta sor, az ellen fel kell lépni. Ha egy országban rendesen működő (tegyük hozzá ez csak idea) demokratikus politikai berendezkedés van, akkor az normálisnak mondható. De ha ilyen disszonáns szituációval találkozunk, mint ebben a kis országban, akkor komolyan el kell gondolkozni, hogy mi lehet a megoldás?!

A jelenleg regnáló kormányzat és vezető párt rosszul működik. Hibás összetevőjét ki kell javítani. Nem funkcionálhat egy demokratikus országban diktatórikusan egy párt sem, még ha az így tűnhet sikeresebbnek is. A politikai vezetők felelőssége, hogy a nem szakemberekből álló, kicsit butuska népnek milyen politikai alternatívákat ajánl. Lehet, hogy úgy van ez a nép szocializálva, hogy szeret egy ember után menni, lehet, hogy úgy érzi, hogy ahol az erő, ott a siker is. Szeret hittel politizálni, igényli a "kedves vezért", és nagy hajlamot mutat nehézségeinek okát másban, külső erőkben meglelni. A politikai elit feladata éppen ezért óriási, mert ez egy "halmozottan hátrányos ország". A parlamentáris kormányzás, a törvénykezés mára csak egy színjátékká változott. A legfőbb tisztségek betöltői mind odaadó párthűséget, és ezzel egyfajta totalitárius motiváltságot mutatnak. Mindenki tudja, érzi legbelül - még a hatalmon lévők is - hogy ez így tovább nem mehet. A rendszerváltás óta lappangott köztünk, és most ereje teljében megjelent a diktatúra. Sokan bírálják ezt a szót, és túlzónak gondolják. Talán nincs még meg a mostani helyzetre a megfelelő kifejezés. Ez egy modernkori diktatúra, mely egyértelmű elemeit tartalmazza korábbi rendszereknek jobbról is és balról is. Egy olyan kevertről beszélünk, amit még nem érthetünk igazán, és épp ezért inkább szemérmesen kerüljük a meghatározását.  Ha mi képtelenek vagyunk ezt megoldani, az idő úgy is meg fogja tenni, és ez a rezsim saját maga miatt válik majd működésképtelenné (ennek jelei, bár erősen titkolják, de már mutatkoznak). Önnön vesztét fogja okozni, mert nem működhet diktatórikusan egy demokratikus párt. A kérdés, hogy ez mikor fog bekövetkezni, hogy addig a nemzet mit veszít, és hogy hogy fog újra talpra állni?  

D.D.

Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.