Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.

2015. március 04. 23:13 - Dombó Dániel

Uroboros 2. rész (Írások/10.)

Az előítéletről

Elhinni, hogy jobb és több vagyok, mint a másik, az egyik legveszélyesebb dolog a világon. Az ego egyik olyan eszköze ez, mellyel ugyan saját falánk étvágyát képes ideig-óráig kielégíteni, de közben végtelen károkat okoz. Hogyan és milyen felhatalmazásból ítélkezhetünk egy másik ember fölött, mikor általában még magunkat sem ismerjük igazán. Ez lehet csak egy apró megjegyzés, ami a másikra lesújtva hathat, vagy lehet csupán egy sunyi gondolat, melynek eredménye akár népek kiirtásához is vezethet. A legkézenfekvőbb afrodiziákumként kínálkozik nap, mint nap. Ha meglátunk egy nálunk szegényebbet, egy gyöngébbet, azonnal – még ha nem is mondjuk ki – boldogságot érzünk, hogy nekünk több adatott. Ezt lehet a hála érzetével hárítani, de sokat nem változtat a dolgon. Ha nálunk gazdagabbal van dolgunk, akkor pedig a féltékenység, mely reflexszerűen döfi belénk a tőrét. Nem kellenek szavak, elég ha belül érezzük, és emésztjük magunkat.

Felsőbbrendűség! A legősibb fogalmak egyike, mely lealacsonyítja emberségünket: az elsőszülött tisztelete, a fiúgyermek magasztalása. A társadalmi hierarchia, mely a nemeseket felemeli, a selejtes szegénységet, a páriákat, a sérülteket, a rabszolgákat vagy akár mondhatnánk a nőket, egzakt módon, a kasztok közötti átjárás ellehetetlenítésével végleg szétválasztja, mellyel megpecsételi sorsukat.  Az előítélet másik fontos „iskolája” a hierarchikusan felépített és intézményesített vallás. Istenfélelem. Az ősember látva a tűz, a villámok, a szelek és tengerek erejét, mélységes hódolattal és alattvalói félelemmel viseltetett a természet végtelen erejével szemben. Így születtek meg az első vallások. Tudatlanságból és babonából. Gondolhatjuk, milyen sokat változtunk azóta, mennyit tanultunk a világból, és a történelmünkből. Ki kell ábrándítanom azt, aki így vélekedik, mert az égvilágon semmit sem. Életszínvonalunk, ha meg is növekedett, és az ismeretünk is a minket körülvevő világról, mi mit sem változtunk. Az ősi igényeink, a génjeinkbe kódolt törvényszerűségek ugyanazok, mint sok ezer évvel ezelőtt. A kötődéseink, a vágyaink, a hiedelmeink, a reakcióink, mint az ősemberé. Az, hogy lebegő autók, okos hűtőgépek, „bewifizett” világ vesz körül minket, az az alapvető én-szubsztanciánkon nem változtat semmit. 

Az egyházak legszembetűnőbb jellemzője a hierarchikus felépítés. Ezek szimbolikus módon is épp úgy megjelennek, mint strukturálisan. A tisztelet, az atyai félelem mind annak a leképezése, ahogy vélekedünk Isten-ember kapcsolatáról. A legtöbb vallás megköveteli ezt a rendet, tradíciót, dogmatikus sémát. Csak kellő fegyelemmel lehet a nyájat egyben tartani, és vezetni. A túlzott ambíció, kreativitás és útkeresés ellenkezik az „egységes mederben tartás” egyházpolitikájával, és gyengíti az intézményi rendszert. Hasonlóan működik ez a világi politikában is, amint az rátelepedhet az élet minden területére, alapvetően módosítva és korlátozva a szellem szabadságát, befolyásolva a jellemet. Természetesen ez történhet akár jó, akár rossz irányban is, a lényeg, hogy egy erősen leárnyékolt ösvényre terel. Éppen ezért, általában a szélsőséges ideológiákat valló, és jelentős hatalomra vágyakozó politikai szervezetek is mindig az egyházakhoz hasonlatos stratégiát dolgoznak ki, a tábor egybetartása érdekében. Nem egyszer szövetségre is lépnek a potenciálisan nagy tömegekkel bíró vallási közösségekkel. Ezért kiemelten veszélyes a vallást és a politikát összemosni. A fejlettebb országokban ezt már határozottan kettéválasztják. A szegényebb, populista hajlamú országokban ezt, a vallás halálának tekintik, és azon iparkodnak, hogy a törvénykezébe is beleszólhasson egyik másik egyház.

A vak hit, a fundamentalizmus, a túlzott ortodoxia veszélyes fegyver, mely nem válogat. Műveltségtől, társadalmi rangtól, földrajzi adottságoktól függetlenül fordíthat embert ember ellen. A vágy, hogy több lehessek a másiknál a legmélyebb bugyrából merítkezik lelkünknek. Elhiteti se perc alatt velünk, hogy a másik tehet nehézségeinkről, hibáinkról, szerencsétlenségeinkről. Különösebb racionális érvek nélkül is meg tud győzni, hogy az általam vallott értékrend magától Istentől származik. És ha valaki ez ellen vall, az magát Istent káromolja. A hit hatalom. Hinni a politikában végzetes hiba. A politikát összemosni a vallással pedig az igazi megcsúfolása a hitnek. A hatalom legeredményesebb befolyással bíró eszköze a hiten keresztül megszólított ego, és annak táplálása.    

Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.