Az ország jövője mindig a fiatalokban rejtőzik. Ismert, közhelyes megállapítás, hasonlóan ahhoz, hogy olyan az ország, amilyen annak iskolarendszere. Magyarországon 2012-re elértük, hogy a fiatalok többsége nem tudja, mit kezdjen az életével, aki teheti, külföldön veti meg a lábát, vagy legalábbis ott szeretne munkát vállalni. Mára általános jelenség a fiatal pároknál, hogy nem mernek gyermeket vállalni, nem tudnak maguknak otthont teremteni. Az alkoholizmus, a dohányfogyasztás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a családon belüli erőszak, a munkanélküliségi mutatók, az öngyilkosságot elkövetők száma a legmagasabbak hazánkban, melyek öregedő társadalmunk életszínvonalának erős zuhanásában is megfigyelhetők.

A szétzilált magyar családok a rendszerváltás óta egyre szegényednek, gyorsulva mélyül a szakadék és az ellentét a tehetős családok és a nélkülözni kényszerülők között. Ez a megosztottság érezhető az élet más területén is, s a folyamat korábbra nyúlik vissza, de cikkem rövidsége végett arra a fiatal, reális perspektíva nélküli, magára maradt (alacsonyabb iskolázottságú) generációra koncentrálnék, akik épp most szembesülnek a világ gondjaival.

Az iskolarendszer, épp úgy, amiként minden más, az évtizedek alatt számos változáson ment keresztül. Különböző, egymásnak ellentétes elvárásoknak kellett megfelelnie, hozzáértő, és gyakran kevésbé hozzáértő rendelkezésekkel módosították azt, elsősorban nem a diákok és nem a pedagógusok érdekeinek megfelelően. Az eredménye ennek a kaotikus őrületnek a teljes zavartság, az oktatás színvonalának zuhanása, az ellenőrzés; szakfelügyelet megszűnése, a végletekig bővített tananyagok, alulfizetett és joggal elégedetlen tanárok, az iskola renoméjának megsemmisülése, a megszerzett tudásukban gyenge, rendszertelen és ijesztően nagy hiányossággal rendelkező érettségizők, funkcionális analfabéták, lebutított gimnáziumok, hiányos tudású egyetemisták, rosszul képzett szakemberek, diplomás munkanélküliek. Mind e mellett a szakmunkás képzés ellehetetlenítése, a téves struktúrájú szakközépiskolák létrejötte, és a növekvő szakemberhiány még komolyabb gonddá növi ki magát.

A mi esetünkben ez a 18 éves lány borzalmas családi körülményből, tragikus gyermekkor után egy vidéki, nagyon gyenge szakközépiskolába jár. Az iskola konkrét, használható szakmát nem ad, és a rendszer hibájából kifolyólag, csak az érettségi megszerzését követve tanulhatna szakmát. Ebben és sok más iskolában, az alulfizetett, méltóságukban gyakran megalázott tanárok belefáradtak a harcba a túlkoros, érzelmi- és értelmi fejlődésükben komoly lemaradással bíró, neveletlen, halmozottan hátrányos diákokkal, ugyanakkor az elsősorban saját hibájukon kívül megcsömörlött, a legtöbb esetben, csonkacsaládban felnövő fiatalok is feladták az értelmetlennek tűnő, kudarcokkal teli kínlódást a teljesíthetetlen tananyaggal, és az őket „megnemértő” tanárokkal vagy épp az alkoholista szülőkkel szemben. A lánynak elképzelése sincs, hogy mit kezdjen az életével, nem kap segítséget senkitől, nincs olyan pozitív minta a családjában, amit követhetne. A példaképek hiánya életének minden más területére is kihatnak. Eltűntek számára azok az eszmék, azok a személyek és viselkedési/szociális normák, azok a kapaszkodók, amik mentén, amelyek hatására és segítségével eredményes, sikeres életet élhetne. Lakóhelyén ingerszegény, kulturálisan sivár környezetben az egyre züllöttebb fiatalok között, egyedül csak a helyi kocsmában tud találkozni kortársaival, hol szinte kézenfekvő módon rossz társaságba keveredik. Értelmetlen csatát vív a gimnáziumi tananyaggal, amit csak felületesen tud elsajátítani. Sikertelenségek közepette át-át bukdácsol az évfolyamok között, s az érettségit is valahogy „összehozza”, ha addig nem adja fel. Mindezt céltalanul, tervek és reális esélyek nélkül, elzárva a világtól, csak sodródva az élet viharában. Korai, nem kívánt terhesség, abortusz, rossz házasság és egy elrontott élet vár rá. A lány nincs ezzel a problémával egyedül.

Él ma Magyarországon egy olyan generáció, kik 16 és 20 év közöttiek, kikről az állam megfeledkezett. Az egyre rosszabb családi viszonyok mellett, az iskolák színvonalának rohamos zuhanása (minden iskolatípusban) és a kilátástalan jövőkép tönkreteszi jövőnk felnőtt generációját. Eredményként ebből a korosztályból egyre több depressziós fiatalt látunk a kórházak pszichiátriáján. Emelkedik köztük a drogfogyasztási ráta, a csellengők száma, a szélsőséges ideológiák iránti fogékonyság (elsősorban az ismerethiányos tudás miatt), a munkanélküliek tömege és az elkövetett erőszakos bűncselekmények. Ezek a fiatalok segítségért kiáltanak, és akinek van füle, az meg is hallja.