Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.

2016. március 06. 00:22 - Dombó Dániel

Együtt, egymással, egymáson (Írások/15.)

"Értékes génjeim továbbörökítése az értékes emberek túlnépesítése érdekében" jeligére várom értékes génállományú hölgyek jelentkezését. 

Koncentrikus körökben gondolkodva várom elsőként a 18 évet betöltött kiváló genetikai állományú hölgyek érdeklődését. Így szépen, ahogy tágulnak a körök folyamatosan bővíteném a korosztályok spektrumát, mert az élet az szent. Lényeges, hogy senkit sem szeretnék kirekeszteni azzal a kijelentésemmel, hogy topmodelleket előnyben részesítek, csupán ez csak egy célirányos megfogalmazás.

Egy ősfaj, a Hunyadi Sírjában Forgatók fajának felhígulása ellen, és annak megóvására teszek kísérletet, amihez olyan hatalmak közbenjárását is kérném, akik a bevándoroltatás mellett, ezt is pénzelni tudnák.

Legyünk olyan bátrak, és mondjuk ki! Több millió nemzőképes nő él ma Magyarországon. Én leszek olyan bátor és kimondom: nincs elég időm mind ehhez. Mivel ezt egy nemzet ügyének tekintem, ezért és csak ezért praktikusnak tartanám, ha egyszerre több jelentkező is nyugodt szívvel részt venne a dologban. Garantáltan nem érhetne senkit sem meglepetés.

Helyzet van, csapjunk bele, népesedjünk!

A következő kisfilmben tájékozódhatsz projektem részleteiről, illetve komoly és ritka elmék szavaival alátámasztást nyer küldetésem:

https://www.youtube.com/watch?v=JkpjmkgIyfE

Ez nem jöhetett volna létre a "Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom"  és a "Kék Pirulát Mindenkinek" nélkül. 

Köszönjük a Hazatérés Templomának, hogy helyett és kényelmes fekvőfelületeket is biztosít tömeges promiszkuitás céljára. Külön kiemelném a terem berendezéséért felelős személyzet munkáját, ami a Horthy Miklóst ábrázoló kép ingerencia növelő hatásával sok hím- és petesejt jövőjére komoly befolyást gyakorolt.

https://www.facebook.com/Ridichetipassaaaaaa/videos/10153971202672427/?fref=nf

Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.