Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.

2018. április 07. 11:18 - Dombó Dániel

Az illiberalizmus receptje (Ìrások/20.)

" (...) Célunk az, hogy a most megalakuló kormány néppárti kormány legyen, és néppárti kormányzást folytasson. Ez több, mint a demokrácia szabályainak betartása. (...)" /Orbán Viktor, 2014/ 

Végy 8 millió választópolgárt, válaszd szét 3 felé, majd fűszerezd a következő módon:

  1. csoport: „a kritikus gondolkozás megszüntetése”

Ide tartoznak mind azok a társadalmi csoportok, akiknek vagy megéri az adott regnáló kormány hatalmon tartása, vagy legalábbis sikeresen elhitették velük, hogy ez az egyetlen eszmerendszer amivel értékközösséget vállalhatnak. Ide tartoznak a felső középosztály, a műveltek, vállalkozók, tehetősek, egyetemisták, egy polgári társadalom meghatározó értelmiségi bázisa. Ezen társadalmi osztályba tartozók szervilis átnevelése hosszas folyamat, ami rögtön nem is sikerülhet, hiszen feltehetően ezek a választók olvasottak, nyelveket beszélnek, külföldön is megfordulnak. Egyszóval tájékozottabbak a világ dolgaival kapcsolatban, mint sokan mások, képesek átlátni a rendszert, és összehasonlítva más országok struktúrájával bírálni azt. Ezért, ilyen irányú befolyásolásuk, szellemi átformálásuk lassabb folyamatot vesz igénybe, de mindenképpen elengedhetetlen egy totalitárius állampárt jellegű kormányzás meghonosításához. A folyamat már jóval a jelenlegi nyolc éves kormányzás előtt elkezdődött, és mostanra kellett beérjen. A párt segítségére voltak keresztény egyházaink is, azon lelkek megnyerése céljára, akikben esetleg a „jóérzés”, mint keresztényi erkölcs, nem engedett meg volna ilyen jellegű antiszociális kormányzást. (Gondolok itt például a „Ne lopj!” parancsolatra, vagy a szociálisan rászorulókhoz való kormányzati stratégiára stb.) Cserébe, a hosszas együttműködésért, mind a két fél megkapta a haszon ráeső részét, azaz javadalmat szavazatokért, lelkeket politikai befolyásért.

Fennállt az a veszély is, hogy a maga teljességében nem sikerül majd ezen réteget a kellő mértékben átformálni, ezért őket a szó szoros értelmében a szűk felső tízezrek méretére kellett csökkenteni. Ők lettek a „beavatottak”, a hatalomhoz közelállók, azok akiknek „megéri”. A többiek meg vagy elhitték így is a mesét és beálltak a sorba, vagy lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán.

  1. csoport: „a valóságérzékelés megszüntetése”

Ide tartozik a legnagyobb embertömeg. A fent említett „lecsúszottak”, az elszegényedett értelmiség, az alsó középosztály, a szakmunkások, dolgozó „átlagemberek”, a vidékiek nagy többsége, a hitelek béklyóitól szenvedők, a közalkalmazottak és a közmunkások. Ezt a széles réteget kellett a legnagyobb mértékben átformálni, hiszen ezen polgárok nagytöbbsége aktív szavazó. Ugyanakkor ezt a folyamatot segíti az a függőségi viszony, ami elsősorban egzisztenciális jellegű. Ezen embereknek létszükséglet az adott munkahely megtartása, a középiskolai és egyetemi tanulmányok és az azt követő elhelyezkedés lehetősége. A valóság érzékelésének módosítása sokkal súlyosabb dolog, mint a kritikai érzék háttérbeszorítása. Ki kell irtani minden objektivitást, és helyét erőszakosan, ellentmondást nem tűrően populista demagógiával kell feltölteni. Valós, sőt mára már a valóság magvát sem tartalmazó problémákat kell felhasználni az emberek befolyásolása érdekében úgy, hogy az mindig az érzelmekre hasson, és sosem az értelme. Legnagyobb sikereket ezen a téren a média totális bekebelezésével lehetett elérni. (Igaz ez még nem teljes, de a folyamatok várható végeként tekinthetünk rá.) Ezen kormánymédia a lehető legegyszerűbb szintre csökkentette a tájékoztatás valóságkomponensét, ezzel természetesen színvonalát is. A cél az volt, hogy az üzenet eljusson mindenkihez a legapróbb zsákfalutól a nagyvárosokig, lehetőleg minden mást elnyomva. Ezt a „közmédia” , a kormányközeli nyomtatott sajtó, és az óriásplakátok korlátlan lefedettségével el is érték. Az üzenet legyen mindig egyszerű, mindenki számára azonnal érthető, ezerszer elismételt. Képes legyen az üzenet érzelmeket gerjeszteni, hiszen akkor mélyül el igazán és lesz hosszantartó élmény a befogadó számára. A legtöbb esetben elég volt egy név: Soros, vagy egy szó: migráns. Minden más véleményt lesöpörtek az asztalról, mondván: ezek nyugati balliberális érdekektől vezérelt érvek. Aztán mikor már nem volt elég, még mélyebbre nyúltak. A gyűlöletre, és a félelmekre játszottak akkor, mikor felfokozott állapotba, harci hevületbe hozták a választók ezen rétegét. Hogy mit kaptak cserébe? Nem anyagi sikereket. Nem visszajutást a magasabb osztályba. Nem. Az együvé tartozás élményét kapták. Miként egymásnak váll-vállvetve menetelhetnek a őket támadók ellen. Közösségben, egy célt, egy vezért követve.

Ezen választók ritkán, vagy sosem jutnak el külföldre, nem nagyon beszélnek más nyelveket, és kevésbé vagy sosem használják az online teret hírek olvasására. Ezen polgártársak eljutottak arra a szintre, mikor önmagukat cenzúrázzák, saját akaratukból nem néznek más Tv csatornát, ezzel magukat is kizárva, az amúgy is egyre szűkülő objektív valóságból. Az igazi mélymagyar lelkiismereti kérdésként, sőt hittként kezeli a párthoz való kötődést, és zsigeri szinten sem érzi szükségét a kérdés vagy a kritika feltételének. Kimondhatjuk, hogy teljesen megváltozott a valóság percepciójuk, ezáltal egy párhuzamos Magyarországban élnek egymás mellett a különböző nézeteket valló emberek.

A társadalom ezen része szembesülve saját kilátástalan helyzetével vagy passzivitásba vonult, és egyfajta önvédelmi reflexként kilépett a közéletből, vagy belement a játékba, és elhitte a demagóg üzeneteket: „Mindig mások a hibásak, de mi megvédünk és ezáltal neked is jobb lesz.” A külső ellenségkép a történelemben már oly sokszor bevált, most sincs ez másként.

  1. csoport: „a demokrácia kivéreztetése”

Ebbe a társadalmi csoportba tartoznak mind azok, akik már tehetetlenek, vagy annak érzik magukat a rendszerrel szemben. Àltalában a legszegényebb réteg. Hajléktalanok, kisemmizettek, betegek, öregek, tanulatlanok, magára hagyottak, céltalan fiatalok, munkanélküliek, szellemi vagy testi fogyatékosok, a szegénysoron élők. Azok az emberek, akiktől megvált a rendszer. Feléjük nem hogy gesztust nem szándékozik a mindenkori hatalom tenni, de még tapos is rajtuk, ha csak lehet. Az ő bázisuk is növekszik, és pont, mert őket érinti a leghúsbavágóbban a nyomor és a társadalmi válság, éppen ezért kell őket még kevésbé olyan helyzetbe hozni, hogy esetleg felemeljék a fejüket, és elhiggyék, hogy akár tehetnek is valamit sorsuk elrendeltetettsége ellen. Tehát nem szabad hagyni, hogy elmenjenek szavazni, hiszen ők vannak a leginkább tudatában a rendszer igazságtalanságaival. El kell pusztítani, ki kell véreztetni bennük a demokrácia legcsekélyebb jelenlétét is, amivel egyidejűleg emberi mivoltukban is megsemmisülnek.

Végeredményképpen, ha lehámoztuk és rendesen összefőztük a hozzávalókat, majd jól megkavartuk, akkor kaptunk 2-3 millió olyan szavazót, akik különböző társadalmi státuszuktól, koruktól, nemüktől, vallásuktól függetlenül, tűzön vízen át is követik a kormányzatot. Ez ma elegendő a többségi kormányzáshoz. Az összes többi pedig megy a kukába. Ezt hívjuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Jó étvágyat!

Múzsák segítsetek, avagy gondolkodjunk, legalább ha nincs jobb dolgunk, vagy amit akartok.