Vannak helyzetek – mostanában egyre sűrűbben – amikor már nem lehet megállni szó nélkül… Kr.u. 2015 Augusztus 20-án „kinyitottam” a facebook-ot, és ez a kép köszöntött:
Sok mindenre számítottam ezen a napon, de ilyen csodálatos, és szívbemarkoló vizuális kompozícióról nem is álmodhattam volna. A kép művészi és egyben kimért, kiegyensúlyozott szerkezete, a hangsúlyos mondanivaló bravúros kiemelése, a sejtelmesen feltűnő magyaros ornamentika, valamint az alig hangsúlyozott nemzeti trikolór együttese, megindított bennem valamit. (1883 like, 2296 megosztás)
A legfélelmetesebb, és teljességgel érthetetlen számomra, hogy minden ilyen, „társadalmi” jellegű problémafelvetést leöntünk ezzel a magyarkodó sziruppal. Miért? Ezen logika mentén haladva, ha ez valóban probléma lenne, akkor más országokban is jelentkeznie kéne ennek a meleg krízisnek, és ezen országok is haldokolnának a fertőtől? De menjünk tovább, mert a magyarságra további nagy veszélyt jelentenek a cigányok, a bevándorlók. Ősi ellensége a nemzetnek Gyurcsány, Amerika, és annak sátáni fővárosa Brüsszel, minden multi és a vasárnapi nyitvatartás valamint minden liberális b. zs.
Az első sokk után elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam a bejegyzéshez tartozó hozzászólásokat, aminek a végére ismét elfogott a vágy, hogy azonnal lemondjak magyar identitásomról, és amolyan gyökértelen hazaárulóként tengessem további napjaimat. Pár mélyenszántó gondolatot hadd idézek, melyeket közvetlen a téma kifejtésére és egyben alaposabb megértésére szántak a felhasználók:
„Bizony, ennek így kellene lenni és NEM "tolerálni" minden "mást"!!!”
„Ennek így kell lennie, mert ez van megírva.”
„Fogy a magyar!”
„Isten óvd a magyart!”
„Ha véded őket, el kéne gondolkoznod, hogy te is buzi vagy!”
„Erdélyt vissza!”
„Én egy szigetre vinnem őket és ott szaporodhatnának.”
„A melegek alatt a nőket is értsük vagy csak a férfiakat?”
„Tudom, hülye vagyok...de ha ezek a langyik egymást közt kamatyolnak, hogy szaporodnak? Tehát mégis csak betegek, nem? Egyszer már volt Szodoma és Gomora. A történelem ismétli önmagát.”
„ Annyival egészíteném ki, hogy egészséges fehér Magyar férfinak fehér Magyar nő a párja és fordítva!”
„A magyar őstörténelmet kellene egy kicsit átnézni meg tanulmányozni az ősnyelvet és mindjárt kiderül a származásunk!!! És meg sok minden! A történelmünket meghamisítottátok!!!”
És egy kis zenei csemege a végére:
https://www.youtube.com/watch?v=luvDxV4UJBM
(forrás: https://www.facebook.com/oseinkhagyatekaioroksegunk)És még egy témához illő videó, mely segít rávilágítani a magyar tahóság lényegére:https://www.youtube.com/watch?v=WnB0e8g0G8M