Budapest és az ország számára lényeges, hogy minél több hasonló nemzetközi eseményt szervezhessen, mint amilyen az Eucharisztikus Világkongresszus is. Minden ilyen alkalommal komoly esélyt kapunk, hogy megmutathassunk nemzeti értékeinkből a világnak egy keveset. Bemutassuk városainkat, ahol élünk, természeti kincseinket, életterünket. Természetesen egy kulturális esemény ennél többre is lehetőséget biztosít.

Ennek a maga teljességében akkor lenne értelme, ha a magyar kultúra és ebben az esetben a magyarvonatkozású egyházzene, egyházttudomány, forráskutatás, sajátos rítusok és relikviák is kihangsúlyozódnának.

Elengedhetetlennek tartom, hogy mind e mellett emléket állítsunk azon személyeknek, és ismertetsük a világgal munkásságukat, akik kiemelkedő szerepet játszottak az egyházi kultúra megőrzésében, kutatásában. Az események megvalósítása során működjünk együtt olyan műhelyekkel, mint például az Magyar Egyházzenei Társaság, az Egyházzene szak a Zeneakadémián vagy éppen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, ahol a mai napig is töretlen lelkesedéssel és elhivatottsággal művelik az értékes egyházzenét.

Örömmel töltene el, ha meg tudnánk mutatni, hogy miben és mennyivel lehet több az a kétezer éves egyházi kultúra, ami a hagyományaira, ősi értékeire épül, és támaszkodik, azzal a divatos szemlélettel szemben, ami mindig a korszellemet követi, és mindenáron meg akar felelni a többségi igénynek. 

„Ha a szórakoztató zene elfoglalja a helyét az igényesebb, emberépítő zenének, akkor rombolt ezzel, hogy elfoglalta.”   /Dobszay László/

Az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban azt remélem, hogy ezen értékek mentén tudnak a résztvevők, fellépők, egyházi vezetők utat mutatni a világnak. Nem a sokak egyháza kell legyen a cél, hanem a tiszta értékek, az ősforrás megőrzése, ami az első eucharisztikus szertartással jött létre.

Sokan egyfajta emocionalitással közelítenek az eucharisztiához, és természetesen a vallásos életérzéshez. Ez egy módja a misztikum megértésének, de nem elegendő. Sokkal többnek kell lennie, mint egy egyszerű érzés. Azon értékek, amik hasonló módon egy impresszióhoz, egy szubjektív megélés során alakulnak ki, azok tiszavirágéletet élnek, mert mindig függnek a közhangulattól, a tömegérzéstől, a korszaknak egyfajta idealizáltságától.

Természetesen mikor értékeket ütköztetünk, mondhatjuk, hogy majd az idő pálcát tör felettük, és kiderül, melyek voltak a nagyobb elismerésre méltóbbak. Ezzel szemben az egyháznak mindig konstans értékeket kell képviselnie. Ehhez szükség van az állandó önvizsgáltra, és korrekcióra, ami nem egyenértékű a csélcsap módon történő reformokkal, modernizációs törekvésekkel.  Mert az nem jó út, ha a régit kidobjuk, mert régi, és az újra meg kritika nélkül mondjuk, hogy jó, mert új. Nem kell mindent elfogadni, ami régi, de konstansnak kell maradni, mert az egyház kősziklára épült, ami valós értéket jelent, ami mindig állandó. Ettől lesz az egyház egyetemes, több és más, mint a százával kiserkenő önmagát hitnek hazudtoló egyéb felfogás.